Megérkezett Európába a Clarity Fuel Cell

  • A Clarity Fuel Cell a Honda legfejlettebb nullemissziós járműve
  • A modell szerves része a HyFIVE (Hydrogen for Innovative Vehicles) programnak, melynek célja, hogy megismertesse az emberekkel az üzemanyagcellás járművek előnyeit
  • Az első példányok Londonban és Koppenhágában állnak szolgálatba
  • Clarity Fuel Cell a Honda stratégiájának szerves része, a márka fő törekvése, hogy 2030-ban már modellválasztékának két harmadát alkossák elektromos hajtású járművek

Megérkeztek Európába a Honda legfejlettebb nullemissziós járművének első példányai. A hat Clarity Fuel Cellt a - Fuel Cell and Hydrogen Joint Undertaking (FCHJU) által is finanszírozott - HyFIVE (Hydrogen for Innovative Vehicles) program részeseként adták át a londoni és koppenhágai tulajdonosoknak, természetesen a Honda legmodernebb műszaki megoldásaival felvértezve. A Clarity Fuel Cell az első üzemanyagcellás autó, amelynek teljes hajtáslánca befért a „hagyományos” motortérbe, és teljes értékű helyet kínál öt utas számára. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (EPA) mérései alapján a típus akár 589 kilométert is megtehet egyetlen töltéssel, azaz jóval nagyobb hatótávolságra lehet büszke, mint a többi nullemissziós jármű.
Thomas Brachmann a Honda kutatási és fejlesztési központjának fő projektvezetője, illetve a Clarity Fuel Cell program irányítója elmondta: „A Honda mindig élen járt az üzemanyagcellás járművek fejlesztésében, immáron harmincévnyi tapasztalat áll mögöttünk. A Clarity Fuel Cell európai érkezése és a Honda szerepvállalása a HyFIVE projektben jelentős lépés az üzemanyagcellás technika piaci bevezetésében.
A HyFIVE révén az emberek megismerhetik ezt az új, innovatív műszaki megoldást, egyszersmind a szükséges infrastruktúra is kiépülhet. Ha az előkészületekkel végeztünk, öt gyártó 185 üzemanyagcellás járműve kezdheti meg a munkát Ausztriában, Dániában, Németországban, Olaszországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban.
Miként Takahiro Hachigo, a Honda elnöke elmondta, a Clarity Fuel Cell a vállalat stratégiájának szerves része, tudniillik a Honda egyik legfőbb törekvése, hogy 2030-ban már modellválasztékának két harmadát alkossák elektromos hajtású járművek.

A HyFIVE projektet a FCHJU (http://www.fch.europa.eu/) finanszírozza, illetve segíti a hidrogéntöltő-állomások építésében és a járművek beszerzésében Európa három térségében. További információért, kérjük, keresse fel az alábbi honlapot: www.hyfive.eu